Egy hétköznap reggelén szépen összegyűltünk, mint mindig.
Apával ittuk a kávénkat, beszélgettünk, Bazsi kakaózott, te pedig vidáman tologattad a kedvenc kukásautódat. Egyszer csak villámcsapásként olyan keservesen, fájdalmasan elkezdtél sírni, hogy azt sem tudtuk hova kapjunk. eddig még soha nem hallottunk téged ennyire sírni.
Egyből tudtuk, hogy bizony valami nincs rendben. Sokáig sírtál és látszott, hogy nagyon fáj a kis pocakod.Telefonáltam a doktornéninek, aki utasított, hogy adjak be neked egy fájdalom csillapítót és induljak is el veled hozzá. Hamarosan megérkeztünk és megvizsgált. Azt mondta ne essek pánikba, de nagy valószínűséggel bélbetüremkedés okozza ezeket a szőrnyű fájdalmakat. Már többször bebizonyosodott, hogy igen jó választás volt Etelka Doktor néni, aki mindig tudta, mikor mit kell tenni, profizmusával és határozottságával. Megnyugtató, hogy ilyen gyermekorvosotok van Bazsival.
A Doktornéni azonnal hívta a kórházat, ahol ezt követően már vártak is minket. Miután megérkeztünk rögtön vért vettek tőled és megvizsgáltak. Kaptunk egy szobát, ahol infúziót kötöttek be a kis kezedbe, Ijedten várakoztunk, hogy mi fog történni a továbbiakban. Közben apa is megérkezett a cuccainkkal, mert mindenképpen ott kellett aludnunk legalább egy éjszakát.
Mivel úgy nézett ki, hogy megszűntek a fájdalmaid reménykedtünk, hogy másnap haza is mehetünk.
Délután 14 óra tájékán újra elkezdődtek a szörnyű fájdalmak. ekkor felpörögtek az események.
Azonnal vittek téged ultrahang vizsgálatra, ahol sajnos be is igazolódott, hogy bélbetüremkedés okozza a fájdalmakat. Azonnal elő készítették a helyet, ahol ezt helyrehozzák neked.
Sürögtek, forogtak az orvosok, nővérkék. Megérkezett az altató orvos is. Kérték, hogy vetkőztesselek le. Itt már nagyon küszködtem a könnyeimmel. Borzasztó érzés volt. Azt még megvárhattam, hogy elalszol és utána kiküldtek a folyosóra. Kb. 30 percet vártunk rád apával, ami egy örökkévalóságnak tűnt. Mikor végre kitoltak mélyen aludtál. Azt mondta a doktor néni, hogy sikeres volt a beavatkozás. Ezután felmentünk az intenzív osztályra, ahol még 4 órán keresztül aludtál. Mikor felébredtél, jókedvű voltál és játszottál. Mivel az infúzió egész idő alatt be volt kötve, nem nagyon mozoghattál, de ügyesen tűrted. Az éjszakát átaludtad és vártuk nagyon, hogy kikerüljünk az intenzívről a sima osztályokra. Egyszer csak újra elkezdődött fájni a pocakod. Nagyon megijedtem. azonnal mentünk vissza ultrahang vizsgálatra. A vizsgálat után mondta a doktor néni, hogy sajnos újra összecsúsztak a kis beleid. Leírhatatlan, amit akkor éreztem. Szomorú voltam és rettenetesen sajnáltalak :( újra elaltattak és megismételték a beavatkozást. Pár óra múlva az orvosok úgy határoztak, hogy elküldenek egy Budapesti kórházba, ahol van gyermek sebészet is. Mert ha ez még egyszer megismétlődne, akkor bizony meg kell operálni a kis pocidat. ebbe bele sem mertem gondolni. Össze szedtük a cuccainkat és meg is érkezett két mentős bácsi, akik levittek téged a mentőautóba, amivel elmentünk Budapestre. Nagyon aranyosak voltak. Kicsit aludtál is, de mikor felébredtél sokat bohóckodtak veled, ami nagyon tetszett :) Miután megérkeztünk a kórházba, megvizsgáltak téged és végre jó híreket kaptunk. Másodszorra sikerült a beavatkozás és meggyógyult a kis pocakod. Azt mondták, ha ez így marad másnap reggelig, akkor haza is mehetünk. Mondanom sem kell, úgy éreztem magam mintha mázsás súlyok estek volna le a mellkasomról. Még nem mertem beleélni magam teljesen, de mégis valahogy lement az az óriási nyomás rólunk apával. A nap további részében kimentünk sétálni a kórház kertjébe, néztük a sok-sok autót, ami nagyon tetszett neked és reménykedtünk, hogy innentől már minden rendben lesz. Apa este 19 órakor elindult haza, ami nagyon rossz volt, ott maradni kettesben a nagyvárosban egy idegen helyen. Viszont az éltetett, hogy reggel jön a doktor bácsi és azt fogja mondani meggyógyultál, mehetünk haza. Ez így is történt. Miután bejött téged megnézni, azt mondta, minden rendben van, mehetünk haza. Édes voltál, mintha értetted volna. Vidáman mosolyogtál és nagyokat kacagtál neki. Én pedig nagyon boldog voltam. Már csak annyi dolgunk volt összecsomagoljunk, megvárjuk apát és induljunk haza.
Így vissza tekintve már csak egy izgalmas kaland volt, de voltak nagyon nehéz és fájdalmas órák.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése